Újévi relaxálás aromaterápiás jakuzziban

Amikor télen tartósan leesik a hőmérséklet, úgy vágyunk egyre jobban a komfortos melegre. A lakásból azonban időnként muszáj kiszabadulni, így még inkább felértékelődik a kültéri jakuzzi, ami meleggel, masszázzsal és most már aromaterápiával is kecsegtet.


Az AquaFinesse vízkezelőszer gondoskodik arról, hogy a víz mindig tiszta, jó illatú és selymes legyen. A könnyen adagolható készítmény mellett minimális klórra van szükség, így a víznek nem lesz szúrós klór szaga és a bőrt, a szemet sem irritálja az erősen klóros víz. A holland cég népszerű terméke Holt-tengeri sóval dúsított változatban is elérhető, hogy az ünnepek alatt utazás nélkül is egy messzi vidék gyógyvizeiben fürödhess. 

A téli hideg és az ünnepi hajtás elől nemcsak kellemes, hanem hasznos is a meleg, kényeztető és illatos vízbe menekülni. Azon túl, hogy jakuzzik vizét tisztán tartó, környezetkímélő adalékanyag leveszi a válladról a víz kémiai egyensúlyának kényes beállítását és illatos, hívogató gyógyfürdővé változtatja a vizet, nagyon jót tesz a bőrnek és a tüdőnek. Ha pedig szeretnél még tovább fokozni a luxus élményt, akkor próbáld ki a Spa de Luxe illatkristályokat.

A négy illatot tartalmazó kristályok teljesen kompatibilisek a jakuzzival, nem okoznak zavart a kémiai egyensúlyban, nem roncsolják az érzékeny technológiát és nem irritálják a bőrt sem. Kedvedhez illő illatot választva a teljes ellazulásra koncentrálhatsz, amihez a finom illat is hozzájárul.

A kristályok segítségével aromaterápiás hidromasszázzsá változtathatod a jakuzzizást, ami a testnek, a bőrnek és a léleknek is jót tesz. Szórj egy keveset a vízbe és merülj el az illatos vízben egy kis stresszoldásra. A takarítás, sütés-főzés és vendégségek sűrűjében ne feledkezz meg a legfontosabbról, hogy miért is csinálod mindezt.

A nagy rohanás közepette pihenj meg egy kicsit egyedül vagy szeretteiddel és lassuljatok vissza, élvezzétek a csendet és a víz pezsgését. Rohanás nélkül adjátok át magatokat az erős masszázsnak és a tévétől, telefontól távol arra is lehetőséged lesz, hogy végig gondoljátok az évet és eltervezzétek a következőt, az internet állandó figyelmet követelő zavarása nélkül.

Az ünnepi pihenés során ne feledkezz meg tehát az otthoni jakuzzidról sem, mert segít ellazulni, kipihenni a takarítás utáni fáradalmakat és leszámolni az izomlázzal, sőt, még a jobban is alszol majd a pezsgőfürdő után. Az AquaFiness használatával pedig nem kell vízcserével és a víz kémiai egyensúlyának beállításával, habzásgátló adagolásával vacakolnod, bízd a munka nehezét a holland adalékanyagra és te csak élvezd az illatos és tiszta vizet, a friss levegőt, a teljes testmasszázst és a kellemes társaságot!

>
Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket.