Tartsd a súlyod az ünnepek alatt jakuzzival

Azt mindenki tudja, hogy a pihentető éjszakai alvástól jobban tudunk másnap koncentrálni, jobb lesz a hangulatunk és még a bőrnek is jót tesz. Egy új kutatás viszont arra is kitért, hogy a rendszeresen jól alvók könnyebben őrzik meg testsúlyukat és a fogyásban is jobb eredményeket érnek el.


A clevelandi Casa Western Reserve Egyetem kutatása a nők alvási szokásait vizsgálta, táplálkozási és mozgási mintájuk figyelembe vételével, és arra a megállapításra jutottak, hogy azok, akik legalább 7 órát aludtak könnyebben tartották súlyukat. Akik nem tudtak rendszeresen ennyit pihenni az éjszaka folyamán 32%-kal nagyobb eséllyel híztak el és 25%-kal lett valószínűbb, hogy túlsúlyosak lesznek, mint kipihentebb társnőik.

A jelenség mögött az anyagcsere csökkenésére vezethető vissza. A kevesebb alvás ugyanis jelentősen lassítja az anyagcserét, ráadásul a fáradtan ébredő részt vevők a sportolásban sem voltak olyan motiváltak, mint akik kellően felfrissültek a hosszú alvástól. Az ünnepek alatt tehát nemcsak a finom falatoktól és a családi traktától kell tartanod, de még a fáradtság is növeli a súlygyarapodás esélyét.

Mit tehetsz, ha te sem alszol el könnyen az ünnepi forgatagban?

Az elsődleges cél az legyen, hogy még 11 vagy ideális esetben 10 óra előtt ágyba kerülj. Ezek az órák a legpihentetőbbek, sokkal frissebben ébredsz majd, mintha éjfél után aludnál 7-8 órát.

Próbálj ráhangolódni a pihenésre már a lefekvést megelőzően! Mellőzd a koffeint, az étkezést és a szemet, agyat terhelő kütyüket. Ezután pedig jöhet az álmatlanság egyik tuti ellenszere, a meleg víz.

Egy kád forró víz is csodákra képes, de az igazi nagyágyú a masszázsmedence, amelynek vize sosem hűl ki és még a stressztől görcsbe állt izmokat is kilazítja. Már 20 perc is csodákra képes a jakuzziban, hiszen a meleg vizes fürdő képes becsapni a testet, hogy az felkészüljön a pihenésre akkor is, ha valójában nem is érzed magadat fáradtnak.

A jakuzziban ugyanis felmelegszik a test. A belső hőmérséklet emelkedése jót tesz az anyagcserének, így erről az oldalról is támogatja a fogyást és súlymegtartást, másrészt pedig a hőváltozást a test úgy értelmezi, hogy eljött az alvás ideje, hiszen lefekvés előtt is hasonló folyamatok zajlódnak le a szervezetben. A pezsgőfürdő után tehát irány az ágy, és meglátod, hogy ezzel az apró trükkel könnyebben elalszol majd, és álmod is pihentetőbb és hosszabb lesz.

A rendszeres jakuzzi használattól kiegyensúlyozottabb leszel, jobban ellenállsz a kísértésnek és az impulzus evésnek, ami segít, hogy a súlyod is könnyebben tartsd meg, még a finom ételekkel terhelt ünnepi időszak alatt is! Az ételek tukmálására neked kell nemet mondanod, de minden mást rábízhatsz a profi masszázsmedencédre!

>
Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket.