Sziciliai füstölt polpette
Elkészítési idő: 40 perc
Nehézségi fok:
Eszköz: Faszenes grill,

Sziciliai füstölt polpette

írta: Tarsoly László

Ahogyan kicsit hűlt az idő, azonnal egy picit fajsúlyosabb ételt kívántunk meg. Piedone második kedvenc ételére esett a választás, ami nem más, mint a paradicsomos húsgombóc.


Hozzávalók:

  • 0,5 kg Darált marhahús
  • 0,5 kg darált sertéshús
  • 7 db paradicsom
  • 2 db főzőhagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 4 g fokhagymapor
  • 1,5 dl olívaolaj
  • 5 szál Friss oreganó
  • 5 szál friss bazsalikom
  • 5 g frissen őrölt bors
  • 1 evőkanál balzsamecet krém
  • 1 dl Száraz vörösbor

Elkészítés:

A fele marha fele sertéshús keveréket befűszerezzük sóval, borssal, fokhagymaporral, majd öklömnyi (kis kezem van, eredetileg nőgyógyásznak készültem) golyszlikat formázunk és állni hagyjuk egy fél óráig. Addig elkészítjük a szószunkat. Az apróra vágott hagymát lepirítjuk oliván, ami még szűz, a paradicsomot legigényesebben, tehát hámozva és összenyomkodva hozzáadjuk a fokhagymával együtt, felöntjük borral és beletépkedjük a friss fűszereket, sózzuk borsozzuk és belerakjuk a balzsamecetkrémet. Jól összefőzzük, majd mehetnek a grillre a húsgolyók. Ahogy megkérgesedtek, mehetnek a szószba. Ezt összeforralva el is készültünk. 

Mi mini olivás ciabatta-val toltuk be. Én még egy kis chilit is tettem hozzá, hogy eléggé pikáns legyen.

Tálalásnál figyeljünk arra, hogy 2 golyóval a legfalánkabb is jól lakik.....  :)

Jó étvágyat mindenkinek!  


A szavazás kezdete: 2019. február 18.


Szavazatok száma: 630db