Ússzuk meg! De hogyan?!

Valljuk be őszintén: ebben a hőségben az edzéshez való kedvünk fordítottan arányos a hőmérséklet emelkedésével. Ahogy a hőmérő higanyszála egyre magasabbra kúszik, úgy csökken a motivációnk, hogy egy igazán pörgős, izzasztó edzésbe kezdjünk. Mi hát a megoldás? Az úszás. De hogyan is tervezzünk meg egy úszóedzést? Erről tudhat meg többet az alábbiakban.


Ebben a melegben a szokásos izzasztó kardió edzésünket nyugodtan váltsuk ki egy jó kis úszó edzéssel. Ne aggódjunk, hogy nem lesz elég fárasztó, ha jól csináljuk, felér egy kiadós futással. Az úszás azért nagyon hatékony mozgásforma, mert egyszerre minden főbb izomcsoportot megmozgat, a víz felhajtóerejének köszönhetően pedig kicsi a sérülés és a túlterhelés veszélye.

Ahogy minden állóképességet fokozó mozgásforma esetén, ilyenkor is egy 5-10 perces bemelegítéssel kezdjünk. Ezt követően jöhet legalább 20-30 perc folyamatos úszás. Ha mindhárom közkedvelt úszásnemet ismerjük (gyors, mell, hát) akkor nyugodtan váltogassuk edzésünk közben ezeket, hiszen így biztosan egyetlen kis izomcsoport sem marad ki az edzésből. A pillangóúszás rendkívül nagy testi erőt igényel, ezért jellemzően nem tanítják, csak azoknak, akik komolyabb szinten szeretnének az úszással foglalkozni. Természetesen, ha pillangózni is tudunk, akkor azt se felejtsük ki: minél változatosabb az edzésünk, annál jobb! Ha igazán kemény edzést szeretnénk, akkor ideje megbarátkoznunk az úgy nevezett intervall edzésekkel is, melyek során a folyamatos közepes intenzitású erőkifejtést felpörgetjük egy-egy rövidebb (30-60 másodperc), de magas intenzitású szakasszal. Így sokkal több kalóriát égetünk, mintha végig egyenletes intenzitással dolgoznánk. Az edzést természetesen 5-10 perc laza tempójú levezetéssel zárjuk.

Szerencsére ma már akkor sem kell 50 méteres uszodát építenie, ha otthona kényelmében szeretné megejteni úszóedzését, hiszen az ellenáramoltatóval ellátott medencéket pont erre találták ki, ráadásul masszázsmedence funkciójuk segítségével az edzésben kellemesen elfáradt izmait is regenerálni tudja. Ha szeretne többet megtudni ezekről a medencékről, akkor kattintson ide.

>
Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket.