Profilom 2017. augusztus 23. Szerda - Bence
A kamado grillek különösen alkalmasak nagyobb húsrészek egyben sütésére, füstölésére, de ezeket a húsokat nem mindig könnyű mozgatni. Ebben jelent nagy segítséget a húsforgató horog, mely beakasztható a húsba, így a páctól vagy szósztól sikamlós felszínű étel nem csúszhat ki a kézből. A fogóknak vagy lapátoknak már túl nagy és nehéz hússzeletek pakolásához hasznos eszköz a rozsdamentes acélból készített horog, mely kényelmesen megragadható, fogásbiztos (rovátkákkal ellátott) műanyag borítással érkezik.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A kamado grill tulajdonosok legnagyobb segítsége ez az univerzális kiemelő fogantyú, melyek kifejezetten a KEG kiegészítőkkel való munka megkönnyítésére terveztek. A középen kényelmes műanyag fogóval felszerelt kiemelő trapéz alakú kidolgozása távol tartja a kezet a forró felülettől, ugyanakkor stabil fogást nyújt az olykor nehéz kiegészítők megfogásához. A fogó két oldalán található lyukba kell beilleszteni a zöldségkosár, a pároló szett vagy az öntöttvas sütőlap kiálló füleit azok ki- és beemeléséhez. A fogantyú segítségével a kiegészítők hidegen és melegen is egy mozdulattal, kesztyű nélkül arrébb tehetőek.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A kamado grillezők két részes pizzasütő szettje egy kiválóan használható fém állványból és egy 33 cm átmérőjű kőlapból áll. A fém állványra helyezhető kő lap indirekt hővel dolgozik, elkerülve a túl gyors sütést, így a pizza még a legmagasabb hőn sütve sem éghet meg. A kőlapon az aranyló és roppanós tésztájú pizzák mellett bármilyen kenyérféle (tortilla, sütemény) nagy sikerrel készíthető, míg a fém állvány kivételét az univerzális kiemelő fogantyú segíti. Ez lehetőséget ad arra, hogy az alaposan felmelegített sütőből a még forró állványt eltávolítva további fogások sülhessenek.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A KEG és kamado típusú grillekhez gyártott zöldség kosár úgy lett kialakítva, hogy a lehető leghatékonyabban használja ki a rendelkezésére álló helyet. A magasított peremmel és lyukacsos alsó lappal ellátott kosár a falatnyi vagy annál nagyobb zöldségek pirítására alkalmas, de hagy helyet maga mellett a rácson egyéb ételeknek is. Az alsó lyukakon keresztül áramló hő egyenletesebb sütést eredményez, így a törékeny zöldségek forgatása is feleslegessé válik. A tartós alapanyagból készített grillező edény hosszanti oldalán két fül található, mely pontosan illeszkedik az univerzális kiemelő fogantyúhoz. Ennek segítségével az edény mozgatása, felhelyezése vagy levétele kesztyű nélkül is biztonsággal megoldható.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A kiváló minőségű alapanyagokból készült takaró ponyva időjárás- és kopásgátló PVC külsővel rendelkezik, hogy hosszú távon is a család szolgálatában állhasson. A Broil King logóval és kék színű, megerősített baseball varrással díszített ponyva klasszikus vonalvezetése pontosan illeszkedik a Broik King Keg 4000 formájához. A grill a polcok kinyitása után is a takaró alá fér, megspórolva ezzel a gép állandó összecsukásának feladatát.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King KEG grillhez kapható porcelánbevonattal ellátott öntöttvas sütőlapja magán hordozza a márka magas minőségi jegyeit, professzionális kivitelezését. A kiváló alapanyagból készült, tartós, ütés-és kopásálló sütőlap ovális lapja két olalsó füllel lett ellátva, hogy az univerzális kiemelővel könnyen megfogható legyeb. A sütőlap alakjánál fogva nem fedi le a KEG teljes sütőfelületét, ami lehetővé teszi, hogy a hő ne csak alulról, hanem oldalról és felülről is érje a készülő ételt. A levegő áramlásának köszönhetően az étel egyenletesebben sül, és a füstös íz teljesebben járja át az egész fogást. A sütőlap mindkét oldala használható, két eltérő bordázottságú felületet adva a kamado kiegészítők táborához. Az egyik oldal teljesen sima, míg a másikat sűrű szövésű, az oldalfallal körülbelül 45 fokos szöget bezáró barázdák lepik el. Mindkét oldal rendelkezik zsírelvezető vájattal. A sima oldal szeletelt húsok, kenyérfélék és zöldségek elkészítéséhez ajánlott, míg a sűrűn barázdált oldalnál halak, rákok, gombák és apró húsok készülhetnek nagy biztonsággal.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King KEG professzionális kiegészítője igazán sokoldalú darab, melyet önmagában, de más kiegészítőkkel együtt is érdemes kipróbálni. A pároló vagy diffúzer szett az indirekt grillezés egyik legfontosabb segédeszköze, mert megakadályozza, hogy a hosszú sütés alatt kiszáradjanak a húsok. Az enyhén magasított oldalfalú edénybe öntött folyadék folyamatos párolgása fenntartja a grill belsejében a nedves közeget, így az ételek szaftosak és zamatosak lesznek. A két részből álló edényszett egy porcelán borítású, kerek acéledényből és egy, az edényt tartó rácsból áll, mely füleinél fogva a grill széléhez rögzíthető. A rács akár önmagában is felhasználható, hogy egy plusz sütőfelületet adva a grill eredeti méretéhez, további ételek készülhessenek rajta. A pároló szett – eredeti rendeltetése szerint – a sütőrács alá, de a faszén fölé kerül, hogy az étel a sülés mellett párolódjon is. A különleges ízek kedvelői a pároló vízbe fűszereket, gyümölcsöket és alkoholt is önthetnek.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King kamado grilljéhez kapható faszén kosár kényelmes és tiszta munkát tesz lehetővé. A széntartó segítségével a begyújtás is könnyebbé válik, mert a begyújtó kürtként működő öntöttvas tartóban pillanatok alatt felizzik a szén. A kosár falán és alján található hosszanti nyílások szabad levegőáramlást nyújtanak, felkínálva ezzel a szén begyulladásához szükséges oxigénáramlást. A kiegészítő két oldalán található fülek mérete és elhelyezkedése biztos fogást ad és segíti a takarítást is, mivel a magas fallal rendelkező faszén tartó kosár lehetővé teszi a szén együttes mozgatását. A KEG kerámiagrillhez illeszkedő tartó kiváló és tartós alapanyagokból készül, hogy felhasználójának hosszú időn át segítő társa lehessen.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King keg faszenes grilljéhez készítették ezt a sokoldalúan felhasználható, és kis helyen is tárolható eszközt, mely nagyban megkönnyítheti ezzel a különleges grillel a megismerkedést és a közös munkát. A multifonkcionális eszköz egyik legnagyobb előnye, hogy segítségével a már felforrósodott rácsokat is egyszerű mozdulatokkal, biztonságosan mozgathatjuk vagy kivehetjük a sütőtérből, így nem kell megvárni míg lehűl a gondos munkával felmelegített kerámiagrill. Az eszköz fejének kialakítása emellett azt is lehetővé teszi, hogy a grill alján összegyűlt hamut kikaparjuk, ehhez más eszközre tehát nem lesz szükség. A rácskiemelővel a szellőzőnyílásokat is gond nélkül állíthatjuk, így elmondható, hogy a keg kezeléséhez ennél az eszköznél többre szinte nincs is szükség. Ergonomikusan kialakított nyelénél fogva kényelmesen és hatékonyan használható. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
Másfél centiméteres anyagvastagságával a Broil King öntöttvas sütőlap elnyűhetetlen kiegészítője a grillezésnek. A rácsok ideális párjaként ez a sütőlap a Monarch grillekhez, azon belül is a 320-as és 340-es gázgrillekhez készült. A hasonló típusú sütőlapok legjobb hagyományait követve ennek a lapnak is mindkét oldala használatba vehető. A peremmel rendelkező sütőfelületek egyike sima, míg a másika enyhén bordázott profilt mutat. A sütőlap behelyezését és szilárd rögzítését négy, csapos fülecske segíti. Az öntöttvas lap tisztításakor figyelembe kell venni, hogy a felületet az egyenletesebb hőtartás végett egy porcelánbevonattal látták el, ami a túl durva kefe használata során esetleg megsérülhet.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Regal gázgrill szériához gyártott öntöttvas grillkiegészítő egyedülálló módon az Imperial XL grillekhez is passzol, még nagyobb variálhatóságot kínálva. A Regal grillek közül a 490S és az 590S tulajdonosainak érdemes elgondolkodni a sütőlap beszerzésén. A Broil King által kínált minőségi alapanyagok minden jegyét magán viselő öntöttvas sütőlap kétoldalas konstrukció. Mindkét oldalt egy enyhén magasított perem veszi körbe, így óvva az égőket a lecsöpögő zsírtól. A lap egyik oldala sima, ez elsősorban zöldségek, tojás vagy bacon sütésére, pirítására alkalmas, míg a másik oldal közepes sűrűséggel bordázott, és főként húsokhoz ajánlott. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King öntöttvas sütőlapja kiváló, több, mint egy centiméter vastagságú alapanyagból készült, így tartósságágához és terhelhetőségéhez kétség sem férhet. A Signet gázgrillhez gyártott teljesen tömör sütőlap a 20-as, 40-es és a 90-es gázgrill szériákkal kompatibilis. A lap kétoldalú, mindkét oldala más felületi tulajdonságokkal rendelkezik. Az egyik egy teljesen sima, tapadásmentes felület, míg a másik oldalon enyhe barázdák emelik el a laptól az ételt. Így a nedvességnek van hova távozni az ételből, de azok mégsem folynak a tűztérbe egy körben kialakított perem miatt. A barázdált felület grilljeleket hagy, ezért főként húsok készítéséhez ajánlható.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King Signet grilljeihez készített öntöttvas sütőrács szett két darab masszív, kétoldalú rácsot kínál a vásárlóknak. A rács kinézetében nagyon hasonlít a Monarch szériához gyártott darabokra, de méretük eltér, így vásárlásnál különösen figyelni kell, hogy a megfelelő grillhez a megfelelő rácsot válasszák. Ez a sütőrács szett a Signet grillek 20-as, 40-es és 90-es gázgrilljeihez is passzol, a többivel azonban nem kompatibilis. A kiváló alapanyagokból gyártott tartós rácsozat mindkét oldala használható. A v-alakú rácsok egyik oldalon összegyűjtik a húslét, míg a másik oldalon – az élesedő csúcsok – hagyják lecsöpögni azt, cserébe viszont kivételesen csinos grilljeleket hagynak az ételen.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Monarch gázgrill szériához készült ez az öntöttvasból gyártott sütőrács szett, amely két darab rácsot tartalmaz. A rácsok a Monarch 320-as és 340-es grilljéhez illeszkednek tökéletesek, és remek alternatívát jelentenek a rozsdamentes acél kiegészítők mellett. A v-alakú rácsozás a látványos grilljelek készítésében élen jár, így főként húsok, de akár zöldségek sütésénél is ajánlott bevetni. A rácsozat közepesen sűrű, ezért egészen apró ételek sütéséhez nem ajánlott, de az 5 cm-es darabok már nem jelenthetnek kihívást még a kezdő szakácsoknak sem. A szett tagjainak tisztítása mosószert nem igényel, egy erős kefével elég átsikálni a felületet, és esetleg a végén, egy enyhén nedves ronggyal át lehet törölni. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A magas minőségű alapanyagokból gyártott Broil King öntöttvas sütőrács szett három darab, a Sovereign 90 és XL 90 gázgrillhez tökéletesen illeszkedő, rácsot tartalmaz. A masszív rácsozat kiváló tartással rendelkezik, anyaga szinte elnyűhetetlen, így hosszú távú befektetésre tesz szert az, aki a grillkiegészítői között tudhatja a szettet. A rácsok v-alakú kidolgozása az egyik oldalon vájatot képez, míg a másik oldalon lévő vékony csík impozáns grilljelek létrehozásában jelent nagy segítséget. A rácsok tisztítása nagyon egyszerű – egy erős kefével kell átsikálni a felületet. A három rács egymástól függetlenül is használható. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King három részes sütőállvány szettje nemcsak sokoldalú, de részei külön-külön is felhasználhatóak. A szett három darabja egyenként, de együtt is megállja a helyét, így az aktuális sütnivaló dönti el, hogy épp milyen minőségben van szükség az állványra. A csomag egyik darabja egy magasított peremmel és kényelmes fogóval ellátott tepsi, amely zöldségek és apróhúsok sütésére kiváló. Ebbe a tepsibe illeszkedik a szett második darabja: a tényleges sütőállvány. Ez a széles rácsozású állvány v-alakú kialakításánál fogva a nagyobb, egyben sült húsok biztonságos grillezésére alkalmas. Az állvány rögzíti a húst, miközben a rácsok között szabadon áramolhat az aromás füst. A szett utolsó darabja (illetve darabjai) a nyárskészlet. Az állványra keresztbe fektethető duplafejes nyársak (6db) saslikok, zöldségnyársak készítésére használhatóak, a tálcával együtt vagy akár anélkül is. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A CSOMAG + EGY NÉGY RÉSZES GRILL KÉSZLETET ÉS + EGY TAKARÓPONYVÁT TARTALMAZ!A Broil King Baron gázgrill csomag egy tökéletes kezdőkészletet nyújt át a vásárlóknak. A készlet tartalmazza a Baron gázgrillek 340-es szériájának egy darabját, mely kis méretben is hihetetlen sokoldalúságot hordoz. Stabil szerkezet, kiváló alapanyagok és változatos lehetőségek jellemzik a Baron 340-et, amely mellé most a csomag részeként egy takaróponyva is jár. Az ideálisan illeszkedő ponyva védi a grillt az időjárási viszonyoktól, így nem csak a téli pihenés alatt, de az egyes használatok között is érdemes feltenni. A kerti grill csomag harmadik darabja egy négy részes grill készlet, hogy a felszerelésről se kelljen külön gondoskodni. A négy részes szett tartalmaz erős sörtéjű tisztítókefét, egy sörnyitóval is ellátott széles grillapátot, egy erős fogású grillfogót és egy szilikonfejű ecsetet a szószok felviteléhez. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King dupla száras nyársai rozsdamentes acélból készülnek. A csomag négy darab U alakú nyársat tartalmaz, amelynek a végén található egy Broil King emblémát magába foglaló lapocska. A márkajelzésen kívül ez rész a nyár könnyebb megfogását is elősegíti. A nyárs pengéinek formája téglalap, ez a kör átmérővel szemben biztosabb tartás eredményez és a megduplázott pengeszám is segít a felnyársalt ételeket a helyükön tartani. Ennek köszönhetően csökken a lecsúszás és az étel nyárson való forgásának az esélye. Tisztítása nagyon egyszerű, anyaga igen tartós. Kopástól és csorbulástól nem kell tartani, és a masszív anyagú nyárs nagyobb falatokat is megtart. A nyárs fémteste továbbá a sütésben is segít. A fém felmelegedésével az étel belülről is sül, így csökkentve a sütésre szánt időkeretet. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King rácstisztító kefe fej szettje két darab cserefejet tartalmaz, amely a grillcsalád saját gyártású tisztítókeféjéhez készült, azzal teljes mértékben kompatibilis. Kialakítása minden tekintetben megegyezik a tisztítókeféhez kapható eredeti fejjel, tehát az erős sörtéket, az íves kialakítást és a lekapart szennyeződések visszacsapódást gátló műanyag védőrészt is megtalálhatjuk rajta. A kefefej elhasználódása esetén a pótfejekkel elég csak a kefe egy részét cserélni, a nyél minden további nélkül használható és élettartama ezáltal meghosszabbítható. Mosogatógépben is mosható. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Whiskey aromával rendelkező füstölőfa a Broil King többi fa aprítékához hasonlóan kiváló minőségű fából készül egy kis csavarral. A természetes alapanyagú füstölőkhöz képest ezt a változatot nem kezeletlen fából készítik általában, hanem Whiskey-s hordókból, amelyek magukon viselik az ital jellegzetes zamatát, akárcsak az alapként szolgáló tölgyét. Az íze mellett a sütés során felszálló illata is kitűnő. Gázgrillen füstölődobozba, faszenes grillen közvetlenül a tűzre dobva is használható húsok füstöléséhez. A Whiskey erőteljesebb ízénél fogva marha, sertés húsok sütéséhez ajánlható, de kiválóan működik sonka vagy kolbász füstölésekor is. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A fekete színű szilikonfejjel ellátott fogócsipesz rozsdamentes acél testtel rendelkezik. A több, mint 40 cm hosszú eszköz ideális a grillen való sütéshez, mert méretéből adódóan a kéz kellő távolságot tarthat a forró rácsoktól. A fogó széles terpeszénél fogva alkalmas nagyobb húsok és vastagabb zöldségek, mint például a kukorica, megfogására és forgatására. A szilikon fej magas hőtűrő képessége miatt még a forró grillen való közvetlen munka során sem károsodik, és gyengéd fogása nem sérti a puhább hozzávalókat sem. A fém fogókkal szemben alkalmasabb halak, tenger gyümölcsei és padlizsán, cukkini, tehát puhább zöldségek kezelésére. Kerámiafelületekhez kifejezetten ajánlott, a szilikon fejet garantáltan karcmentes használatra tervezték. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
Kifejezetten magas hőfokon való sütésre tervezett grillezőlap ideális pizzák készítéséhez. A 38 cm-es átmérőjű kerámialap a pizzasütés mellett tökéletesen beválik hirtelen sütésekhez, halak és rákok elkészítéséhez is. A lap közel 2 cm-es vastagsága növeli ellenálló képességét, amelynek a nagy hőfok, a hőingadozás és az ételből származó nedvesség sem árt. A repedés és törésálló grillező lap egyenletes hőleadást tesz lehetővé, így a direkt sütéseknél biztosabban és egyenletesebben sül meg rajta az étel. Tésztafélék és kisebb, könnyen morzsolódó, törékeny alapanyagokhoz nagyszerűen felhasználható. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil king Delux grillkosara rozsdamentes acélból készült, melyhez egy kényelmesen megragadható, műanyag fogó tartozik, amely nem veszi át a hőt. Ennek köszönhetően még hosszú sütés után is könnyen mozgatható vagy forgatható a kosár és a benne sülő étel. A lapos és hosszúkás formára kialakított grillkiegészítő elsősorban hússzeletek, halak vagy húspogácsák sütésére alkalmas, de praktikus falatnyi alapanyagok sütéséhez is. Mivel a kosár teljesen zárható, nem hullik ki belőle az étel, így a kisebb egységeket kezelésére is ideális. A több állású fedél zárása és nyitása nagyon egyszerű, még a felforrósodott rácsot is könnyű kezelni. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
Ez az univerzális sütőlap rozsdamentes acélból készül, és jelentős sütőfelületet ad (50 x 35,5 cm). A sütőlap felülete sima, sem rácsozás, sem lyukak nem találhatóak rajta, így főként gyorsan készülő alapanyagok sütésére ideális. Készülhet rajta tojás, bacon, hirtelen sütött hússzelet, kolbász vagy zöldségkeverék. A lap három oldala magasított fallal rendelkezik, ami lehetővé teszi az sülő alapanyagok biztonságos mozgatását, keverését. A rövidebb oldalin vékony, fogóként is használható peremet találunk a könnyebb megragadás érdekében. Elülső, hosszanti oldalán pedig egy mélyített árok húzódik, amely összegyűjti a kisült zsiradékot és egyéb nedveket, gátolva ezzel a kellemetlen leégéseket és a tűz fellángolásokat. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King rozsdamentes acélból készített multifunkciós szettje kiváló társ a grillezésben. A magas falú alsó tálcarész tökéletesen alkalmas húsok, halak és még pizza sütésére is, míg a felső lyukacsos szerkezetű panel különféle grillezett zöldségek és egészben sült csirke készítését teszi lehetővé, akár egyszerre is. A szett sütésen kívül párolásra is alkalmas: a tálcába öntött folyadékkal (víz, bor) a felső részre helyezett étel párolással tovább ízesíthető. Ebben a 35 cm átmérőjű feltétben végtelen lehetőségek rejlenek. Tisztítása ugyancsak egyszerű: mosogatógépben mosható.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A pácok, szószok, mártások elkészítésében jelent nagy segítséget a Broil King pácolószettje. A rozsdamentes acél edény magas falánál, kis átmérőjénél és hosszú nyelénél fogva kifejezetten alkalmas szószok keverésére, forralására. Az edény belső mértékegység jelöléssel van ellátva, hogy még könnyebb legyen az alapanyagok kimérése. A kis edény méretét alapvetően az oldalégővel való használatra szabták, de közvetlenül a rácsra is tehető az égőfej fölé. A szett másik darabja egy szilikon fejű és testű kenőecset, amivel a készített szósz felhordása történik. Az ecset 260 °C-nak is ellenáll, így a grill közvetlen közelében is tárolható és a grillen sülő étel lekenésére használható.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King grillcsalád két gázgrilljéhez is illeszkedik ez a Flav-R-Wave rács. Mind a Porta Chef hordozható grill, mind a GEM grill sütési kondíciója javítható a rács behelyezésével. A különleges alakú hőterelő rács rozsdamentes acélból készül és azt a célt szolgálja, hogy az ételek ízletesebbek és a grill hosszabb életű legyen. A zsírfogóként is remekül beváló kiegészítőt a gázégők fölé kell elhelyezni, így felfogja az ételből lecsöpögő folyadékokat, és azokat azonnal elpárologtatja. Ennek köszönhetően az étel ízét gazdagító gőzök alulról is ízesítik a sülő fogásokat. Lyukacsos szerkezeténél fogva átengedi a hőt és a füstöt, ezért egyáltalán nem zavarja a grillben lévő hő keringetését.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King gázsütők Baron családjának minden tagjához illeszkedő sütőlap öntöttvasból készült, amelyet egy védő kerámiabevonattal láttak el. A plusz bevonatnak köszönhetően a rozsdásodás egyáltalán nem fenyegeti a teli lapot, de az öntöttvasra jellemző kiváló hőtartását emiatt nem veszti el. A két oldalú, tehát reverzibilisen használható sütőlapot a rács helyére kell betenni. A sütőlap egyik oldala teljesen sima, ezen zöldségek, pizza vagy akár tükörtojás süthető, míg a másik oldala rácsozott. Ez gyönyörű grilljeleket hagy, ezért használata főleg húsokhoz és nagyobb, szeletelt zöldségek sütése esetén javasolt. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil Kring multifunkcionális rács szettje a legkülönfélébb ételek elkészítésénél is sikerrel vethető be. A különleges formájú állvány rozsdamentes acélból készült, így a sütésnél és a tálalásnál is egyaránt felhasználható. A hosszanti oldalakon fülekkel is ellátott kosár egyaránt alkalmas egyben sült húsok, egész csirkék, bordaszeletek és saslik vagy nyársonsült húsok készítésére. Az állvánnyal együtt érkezik hat darab szintén rozsdamentes acélból készített nyárs, amelyek dupla pengével rendelkeznek. A dupla nyársas kialakítás lehetővé teszi a hús stabilabb rögzítését és megakadályozza a kisebb összetevők forgását a nyárson. Az acéltest pedig hamar átforrósodik, ezért nemcsak kívülről, de belülről is sül a hús, miközben a grillen van. A kosárként és állványként is egyaránt funkcionáló tartó közvetlenül a grillrácsra helyezhető, de megvan az az előnye a ráccsal szemben, hogy egyben tartja a kisebb hússzeleteket, nyársakat, így azok egyszerre mozgathatóak lesznek.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King rozsdamentes acélból készített rácstisztító kefét széles fejjel és kényelmesen megfogható, csúszásmentes műanyag nyéllel készítik. A fonott nyelű kefe feje közel 17 cm széles, ami kisebb és nagyobb grillek takarítását is hatékonyan végzi, kialakításánál fogva pedig tökéletesen alkalmas a sarkok és a szélek maximális tisztán tartására is. Az üvegmosóra emlékeztető fejkidolgozás elsősorban a grillek nagytakarításánál bizonyul hasznosnak, hiszen a nehezen hozzáférhető helyekre is befér, de acéltüskéinek és acélnyelének köszönhetően a forró sütőn, rácson is biztonsággal alkalmazható. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King kebab szettje segít a tökéletes party falatok előállításában, akkor is ha se gyakorlat, se grilleszközök széles tárháza nem áll a grillező rendelkezésre. A szett minden szükséges alkatrészt tartalmaz, ami az előétel méretű saslikok készítéséhez kell. A csomag egy rozsdamentes acélból készített tartószerkezetet és 50 db bambusznyársat tartalmaz. A nagyobb biztonság kedvéért a nyársaknak csak az egyik vége hegyes, a másik végét lekerekítették és kiszélesítették, hogy könnyebben meg lehessen fogni. Az acéltartót hőpajzzsal és kétoldali füllel látták el, hogy még kényelmesebb legyen a használata. A hosszúkás eszköz használat után összecsukva tárolható. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King grillezőlap csomagja két, egyenként 19 x 38 cm méretű juharfa lapot tartalmaz. Az 1 cm vastag deszkát 100 %-ig természetes kanadai juharból vágták, hogy a lágyabb húsok tökéletes sütőfelületét kapja kézbe a vásárló. Halak, rákok sütésekor különösen ajánlott a juharlap használata, amely enyhe aromájával gazdagítja a sülő ételt és tálalófelületként is alkalmazható. A sütés során tapasztalható elszíneződés teljesen természetes és egyáltalán nem csökkenti a juharlap értékét. Használat előtt a falapot érdemes meleg vízbe áztatni, majd enyhén beolajozni, hogy minél tovább megőrizze a grillezésben betöltött szerepét.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King ebben a szettben egy csokorba szedett minden grillezéshez szükséges kiegészítőt. A rozsdamentes acélból készült kellékek között ott van a szilikonfejes ecset, ami pácoláshoz és a máz felviteléhez egyaránt elengedhetetlen. A szintén szilikonfejjel ellátott fogó már a húsok és a zöldségek grillezésénél jelent nagy segítséget. A lyukacsos fejjel rendelkező nagy lapáttal pedig gyerekjáték az étel mozgatása és az elejének vékonysága miatt a nagyobb és kisebb falatok alá is egyszerűen be lehet nyúlni. A szett utolsó eszköze rögtön négy darabot számlál: ezek az acélnyársak. A nyársonsült ételek, saslikok elkészítéséhez nyújt segítséget ez a négy v-alakú nyárssal bíró rúd. A speciálisan kialakított mélyedés a helyükön tartja a falatokat, és megakadályozza azok forgását a nyárson. Ennek köszönhetően többet nem jelent gondot a nyársak megfordítása, mert az étel azokkal együtt mozog, így biztos, hogy mindkét oldalt gyorsan és könnyen meg lehet grillezni. A nyárson kívül mindegyik darab rendelkezik saját akasztóval, mely egyszerűbbé teszi a tárolásukat. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King nagy grill lapátja elsősorban méretével hívja fel magára a figyelmet. A közel 50 cm-es hosszúsága és 10 cm-es széles lapátja kellő stabilitást nyújt a nagyobb húsok kezeléséhez is, de egyúttal biztonságos tűztől való távolságot is jelent. Az elvékonyított elülső oldalnak köszönhetően egyszerűen az étel alá lehet nyúlni vele, sem a hamburgerek, sem a masszívabb húsok nem fognak ki erőteljes kialakításán. A kiváló teljesítményű égőfejekhez hasonlóan rozsdamentes acéltestből kidolgozott, tömör műanyag nyéllel ellátott grill lapát saját akasztóval is rendelkezik, melyet a nyél végén alakítottak ki. Masszív és tartós darab, melyet elsősorban a húsimádók igényeit figyelembe véve hoztak létre. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A káros adalékanyagoktól mentes Broil King füstölőfa család egyik legintenzívebb ízét adó tagja a mesquite fa apríték. A kis darabokból álló csomag természetes ízével gazdagítja a lassan sülő ételt. A mesquite lassan ég és hosszú ideig nyújt füstöt, amitől erőteljes aroma járja át az ételt. Gazdag ízénél fogva halak és csirkék helyett inkább marha- és vadételek készítésénél ajánlott a használata. Az apró méretű fadarabok kompatibilisek a Broil King füstölőkkel, de igény esetén közvetlenül a faszénre is szórható. Gázgrillek esetén is sikerrel alkalmazható, különleges aromájával bármilyen ételt egyedivé tesz. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A kizárólag természetes alapanyagból (almafából) készül a Broil King füstölőfa csomagja, mely hozzáadott adalékanyagokat nem tartalmaz. A pár centiméteres fadarabok ideális méretűek bármelyik Broil King füstölődobozhoz, mellyel együtt alkalmazva kellemesen füstös aromát adnak az ételhez. Füstölődoboz hiányában közvetlenül a parázsló faszénre is szórható, de a túl erős hatás elkerülése miatt egyszerre mindig csak egy maréknyi fát szabad használni. A gyümölcsös ízvilágú almás füstölőfa remekül illik a csirkéhez és a halakhoz, de érdemes sertésétel készítésekor is kipróbálni ezt az enyhe aromát adó fát. Az almás Füstölőfa más – de méretben azonos – gyümölcsös fával is keverhető.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A teljes mértékben rozsdamentes acélból készített nagy méretű Broil King füstölődoboz közvetlenül a grillre vagy a Flav-R-Wave rácsra tehető. A két emblémával ellátott fül segíti a doboz felhelyezését, míg a dupla rekeszes megoldás kétszer annyi füstölőfát és ezáltal kétszeres hatékonyságot ígér. A zárható tetővel és azon állítható méretű lyukkal rendelkező doboz nemcsak füstölőfa tárolására alkalmas, alsó, zárt kialakításának köszönhetőn ízesítő folyadékok is kerülhetnek bele. A két különálló rekesz pedig lehetővé teszi, hogy akár egyszerre történjen a füstölés és a különféle ízesített folyadékokkal való párolás. A tartós alapanyagokból gyártott füstölődoboz kiváló segítség a grillezéshez és a benne rejlő variációs lehetőségek játékos felfedező kalanddá változtatják a sütést.Mérete:Hossza: 33 cmMagassága: 5 cmSzélessége: 8,1 cmSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King grillcsalád exkluzív rácstisztító keféje ergonomikusan kialakított keményfa nyéllel és hosszú életű rozsdamentes acélsörtékkel teszi kényelmessé és hatékonnyá a rácstisztítás feladatát. A ráégett maradékok eltávolításában jeleskedő kefe biztonsággal használható a porcelánbevonatos rácsoknál, felületeknél is, azok felszínében kárt nem okoz. A hosszú nyél és a magas hőnek ellenálló kialakítás lehetővé teszi a még forró rácsok lekaparását, hatékonyabbá téve így a pucolást. A kefe enyhén görbített szerkezeti vonala segíti a takarítás könnyedségét, egyszer s mind távol tartja az ujjakat a meleg felületektől. A keféhez egy kis koromlezáró is tartozik, ami megakadályozza, hogy a lekapart kosz és korom visszahulljon a tisztítást végzőre. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King Deluxe csirkesütő szettjével még sosem volt ilyen könnyű az egész csirke elkészítése. A szétszedhető és mosogatógépben is tisztítható csirkesütő állvány minőségi rozsdamentes acélból készül és képes megtartani egy nagyobb csirke (kisebb pulyka) súlyát is. A csirkét tartó keresztpántok eltávolításával behelyezhető egy 0,33 l-es doboz, amibe sör vagy egyéb folyadék tölthető, hogy a csirke belülről is ízletessé süljön. A csirkesütő magasított alja a lecsöpögő zsírt, szaftot fogja fel tökéletesen, amely így ízletes szószok mártások alapanyagául szolgálhat. A szett utolsó darabja egy mini, szilikonbevonatos húshőmérő, amivel egyszerű megállapítani, hogy elkészült-e a hús vagy sem. Nincs több alul vagy túlsütött csirke, ezzel a Deluxe kiszereléssel szinte gyerekjáték a ropogós grillcsirke elkészítése. Méretei: Magasság: 24,9 cmHossza: 19 cmSzélessége:19 cmSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King Imerpial rácskiemelő rozsdamentes acélból készül, hogy a lehető legtovább segíthesse a vásárlója munkáját. A vastag, kényelmesen megmarkolható fogantyúval felszerelt rácskiemelő hideg és meleg rácsok eltávolítására is alkalmas. A magas hőfoknak is ellenálló és szeles peremének köszönhetőn a kezet is védő konstrukciójának hála a rácsok cseréjével és tisztításával sem kell addig várni, amíg lehűlnek. Öntöttvasból és rozsdamentes acélból készült rácsok kezelésére egyaránt megfelelő, masszív szerkezeténél fogva még a nagyobb rácsok mozgatásával is elbánik. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A kifejezetten a Porta Chef (Pro) grillekhez fejlesztett táska tartós alapanyagból készül, így hosszútávon lehet társa a hordozható gázgrillnek. A kisméretű, mobil grill összecsukott állapotban tökéletesen belefér a hordozó táskába tartozékaival együtt, ilyen formában pedig játszi könnyedséggel mozgatható. A táska erősen varrott füleinél fogva a grill kézben is vihető, de a vízlepergető borítás miatt a hordozó tárolásra is ideális. A télre elcsomagolt grillnél nem kell aggódni a környezeti hatásoktól, a cipzárral zárható táska kívül tart minden káros elemet. MéreteiHossza: 36 cmSzélessége: 7 cmMagassága: 19,6 cmSúlya: 1 kgSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King rozsdamentes grill kosara sokoldalú társa minden grillezőnek. A kiváló alapanyagokból (tartós és vastag rozsdamentes acélból) kialakított, szemnek is kellemes megjelenésű grillkiegészítő a legkritikusabb grillezők figyelmére is érdemes. A lyukacsos szerkezetű mély grill kosár kiválóan alkalmas kisméretű hozzávalók készre sütésére is. Az lyukacskák átengedik a füstöt, hagyják távozni a lecsöpögő folyadékot, de közben megtartják a sütnivaló alapanyagokat. Ezeken a lukakon még a legapróbb hozzávaló sem eshet át a tűzbe. A grill kosár hosszanti oldalán elhelyezkedő markáns fülek elég távol esnek a kosár peremétől, ezzel akadályozva az esetleges égési sérüléseket. A füleknél fogva a kosár tartalma is könnyen összezárható, például zöldségek ízesítésénél, így nem kell külön lapáttal vagy fogóval bajlódni. A grill kosár alkalmas húsok, halak, zöldségek készítésére, látványos megjelenésének köszönhetően pedig tálaláshoz is tökéletes.Mérete:Hossza: 43 cmSzélessége: 28,5Vastagsága: 10 cmSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A bárhol és bármikor bevethető Broil King Porta Chef grillekhez kifejlesztett táska kettős célt szolgál. Egyrészt ponyvaként védi az épp használaton kívüli grillt a környezeti elemek kiszámíthatatlan hatásától, másrészt pedig hordozó táskaként (hatalmas és tartós fülénél fogva) megkönnyíti a grill szállítását. A nyaralásra, kirándulásra vagy baráti összejövetelekre is elvihető grill kényelmes otthonra talál az elnyűhetetlen anyagból varrt táskában, ami meglepően kis helyen is elfér. A táskában elegendő hely van a grillhez tartozó leszerelhető lábak számára is, így egy helyen és egyszerűen szállítható a Porta Chef grill minden része oda, ahol szükség van rá. A táska egy középen, hosszában futó cipzárral működik és garantáltan vízhatlan.Méretei:Hossza: 36 cmSzélessége: 7 cmMagassága: 19,6 cmSúlya: 1 kgSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King család Fajita sütője egy öntöttvas serpenyő, amelyben a fajitas mellett bármilyen hirtelen sütött étel készülhet. Speciális kialakításának köszönhetően mindkét oldalán egy kiöntést segítő csőr található, amely segít az étel tálalásában. A serpenyő alja barázdált, így az étel nehezebben ragad le és a folyadék gőze a sütés mellett egyben párolja is a készülő fogást. A sütővel együtt érkezik egy szilikon fogantyú, amit a nyélre lehet húzni, hogy a felforrósodott edény ne jelentsen problémát. Emellett a szetthez tartozik egy keményfa alátét is, ami a tálalásnál nyújt segítséget. A különös formára vágott falapon kényelmesen elfér a serpenyő, ezáltal csökken a túlhevült edény oldalával való érintkezés esélye. Lesd el a videóból, hogyan grillezhetsz direkt módon!SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King Imperial faszén gyújtó kürtővel plusz adalékanyagok és gyújtófolyadékok nélkül is gyerekjáték a tűzgyújtás. A lefelé keskenyedő kürtő rozsdamentes acélból készül, egy magas hőmérsékletnek is ellenálló füllel. Segítségével közel egy kiló faszén gyújtható be 5-10 perc alatt, amit aztán elég csak a faszenes grillbe borítani. A gyújtó a hatékonyságát a magas henger alján lévő áttört díszítésből származó jó szellőzésnek köszönheti, ami miatt már minimális erőfeszítéssel is értékelhető parázs készíthető. Ehhez mindössze egy kevés papírt kell a kürtő aljába tenni, a faszén alá, és azt meggyújtani. A többit elvégzi a jól megkonstruált gyújtó.MéreteiMagasság: 31 cmHosszúság: 29,5 cmSzélesség: 20 cm SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King csirkecomb sütő szettje egy rozsdamentes acél tálcával és egy abba pontosan belepasszoló combtartóval érkezik, ami a sütésben és a tálalásban is kitűnő segítőtárs. A tartóba az alsó combon kívül természetesen más csirkerész is felakasztható: szárny, felső comb vagy kisebb csirkedarabok is kerülhetnek is. A tálca plusz fűszerek, ízesítők tárolására is használható és felfogja a lecsöpögő zsiradékot is, így megakadályozza az étel megégetésével fenyegető láng felcsapásokat. Az akasztó pedig abban segít, hogy a húsnak ne kelljen érintkeznie a ráccsal, és ezzel megelőzhetővé válnak a nem kívánatos leragadások. A szett mindkét eleme használható egyébként külön-külön isMéreteiMagasság: 18,3 cmHosszúság: 42 cmSzélesség: 15,2 cm SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A házi hamburger készítéséhez tökéletes segítőtárs a Broil King cég burger kosarat és húsnyomót tartalmazó szettje. A teljesen egyforma húspogácsákat készítő kellékek segítségével egyszerre hat húspogácsa süthető a grillen, ennyi fér ugyanis a kosárba. A hosszú, műanyag borításos, nyéllel felszerelt kosár levehető tetővel rendelkezik, ami egyszerűen rögzíthető is a nyélhez. Így mindegyik húspogácsát egy időben, egy mozdulattal lehet forgatni, jelentősen megkönnyítve ezzel a munkát. A kosárban fém távtartók különítik el egymástól a húsokat, amelyek a helyükön és kör alakúnak tartják meg a sülő burgereket. A tapadásmentes bevonattal ellátott kosár mellett egy húsnyomót is találunk a készletben, amivel egyszerre két húspogácsa formázható. A szilikon bevonatos nyomófejeket egy nagy fül fogja össze, amelyek egyszerű használatot tesznek lehetővé. MéreteiMagasság: 18,3 cmHosszúság: 42 cmSzélesség: 15,2 cm SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A páros szettben érkező Broil King sertéshús villa készítésekor a legkeményebb tesztek próbáját is kiváló eredményekkel állta ki. A vastag, rozsdamentes acélból hajlított hatágú villák megfelelnek a tartós igénybevétel legszigorúbb követelményeinek is. A villa különleges kialakítása során maga a nyél is besegít a szúrófelület munkájába, ami hatékonyabb és biztosabb hústartást eredményez. A jó fogást kínáló széles nyél segítségével a nagyobb húsdarabok kezelése is könnyen megoldható. A húsok mozgatásához és szeleteléséhez is kiváló segítőtárs, de a villa önmagában is remekül működik az átsült hús szétbontásánál. A szettben a villák mellett egy műanyag kiegészítő is érkezik, amelybe mindkét villa beakasztható, és így együtt tárolható vagy fellógatható a műanyag „sapka” akasztójánál fogva. MéreteiMagasság: 5 cmHosszúság: 28,5 cmSzélesség: 8,9 cm SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King grillcsalád forgatómotorja a nyárson sült ételek szerelmeseinek ajánlott. A könnyen kezelhető motor nem önmagában érkezik, jár hozzá egy edzett acélból készített rögzítő villa is, amire a kívánt húsok felszúrhatóak. A motor által forgatott villából tüskék állnak ki, amelyek a hús rögzítésére szolgálnak, így a forgatás során biztosan minden a helyén marad. Ezek a tüskék azt is lehetővé teszik, hogy a nagyobb húsok sütése mellett akár kisebb adagok is süljenek, hiszen a rögzítő karok befogómérete állítható. A motornak mindössze egy gombja van, a ki és bekapcsoló gomb, így a forgatási sebesség is mindenképpen állandó marad, ennek állításával sütés közben nem kell foglalkozni.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A három részes Broil King Grillkészlet egy rozsdamentes acélból készült húsvillából, egy hosszú spatulából és egy lekerekített élű fogóból áll. A kizárólag fémből készült csipesszel ellentétben a húsvilla és a spatula nyelének vége műanyag borítást kapott, ami megelőzi az eszközök túlmelegedését és csúszásgátló hatása miatt biztosabb fogást nyújt. A szett darabjai méretüknél és anyaguk minőségénél fogva is egyértelműen a nagyobb, keményebb húsok kezelésére lettek tervezve, a törékenyebb zöldségeket és puha húsokat – a spatula kivételével – az eszközök könnyen megsérthetik. Az eszközök hosszúak (kb. 50 cm), méretüknél fogva biztonságos távolságot tartanak a tűztől, és további érdekesség, hogy a húsvilla sörnyitóként is hasznosítható. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King család magas falú rozsdamentes grill wokjának speciális, lefelé szűkülő, négyzet alakja, falainak pedig lyukas szerkezete van, melyek lehetővé teszik a gyors sütést és a zamatot adó füst szabad áramlását. A merev wokot két, kényelmes fogású, 10 mm vastag, rozsdamentes acélból készített füllel szerelték fel, amik lehetővé teszik az étel átmozgatását anélkül, hogy fogóval bele kellene nyúlni az edénybe. Az elsősorban zöldségételek készítésére tervezett wokban nagyobb húsok sütése is elképzelhető, de az alsó rész lyukacsossága miatt a húslé távozásával számolni kell.MéreteiMagasság: 5 cmHosszúság: 30,5 cmSzélesség: 30,5 cm SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King rozsdamentes acélból készült füstölő doboza tökéletesen illeszkedik a Broil King grillcsalád minden grilltípusába. Használata nagyon egyszerű, amit a nyitható tető és a doboz két végén található ívelt rész is segít. A fogóként használható végeknél fogva könnyű a dobozt áthelyezni, ami különösen akkor hasznos, amikor a doboz nem fával, hanem folyadékkel van feltöltve. Az alulról teljesen zárt dobozba ugyanis nem csak füstöléshez használt fa chips, hanem bármilyen ízesítésre alkalmas folyadék is tölthető. A füsthöz hasonlóan, a folyadékból (gyümölcslé, páclé, bor) származó gőz is a tetőn lévő lyukakon át távozik, további ízekkel gazdagítva a készülő ételt.Méretei:Magasság: 4,6 cmHosszúság: 33,5 cmSzélesség: 8,6 cm SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King professzionális sütőlemeze 1,2 mm vastag rozsdamentes acélból készül, és nagy méreténél fogva különösen alkalmas a hagyományos grillrács kiváltására. A magasított perem segít megakadályozni a kisebb méretű ételek elmozdulását, míg a 10 mm vastag acélból kialakított kétoldali fogantyú a sütőlemez mozgatásánál jelent nagy előnyt. A sütőlemez alja nem teljesen egyenes, a barázdált felület megelőzi az ételek leragadását, emellett az alsó lapon lyukak segítik a füst és a hő áramlását. A sütőlemez takarítása nagyon egyszerű, mosogatógépben is tisztítható.MéreteiHossza: 40,6 cmSzélessége: 28 cmSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
Az öntöttvasból készült Broil King mini pecsenyetál tökéletes grill kiegészítő kisebb típusú grillekhez. Az edény anyaga és kialakítása egyenletes hőeloszlást eredményez, ami alkalmassá teszi krémes alapanyagok elkészítésére is. Azonban a tál paraméterei miatt csak egyszemélyes adagok készítésére alkalmas. A grillezhető sajtok mellett sülhet benne húsos vagy zöldséges egytálétel, esetleg desszert is, a kerámiabevonatnak köszönhetően semmi nem ragad bele. A kerámiabevonat ezenkívül megkönnyíti a tisztítást, és a tökéletesen illeszkedő tetővel együtt kiváló porvédelmet nyújt. A pecsenyetálhoz egy fa spatula is jár.Mérete:Hossza: 15 cmMagassága: 7,6 cmSzélessége: 18,5 cm SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A hickory fa több mint 15 fajjal képviseli magát a Földön. Szinte minden kontinensre jut valamilyen hickory típus, így széleskörű használata régre nyúlik vissza. A kemény, merev és ellenálló fából készülnek sílécek, dobütők, baseball ütők és golf ütők, de fatüzelésű sütőket is előszeretettel fűtenek vele. Magas energiatartalma miatt sokáig ég, és kellemesen aromás füstje lassú sütéseknél különösen előnyös. Ezért füstölőfaként az egyik legnépszerűbb választás BBQ húsok készítésénél, de halakhoz és sajtokhoz erőteljes ízhatása túlzó lehet. A különböző területről származó füstölőfák aromája eltérő, de a közepes erősségűnek számító fa minden változata ideális nagyobb húsok, főleg sertés füstöléséhez. A közel egy kilós kiszerelésű hickory füstölőfa-csomag kisebb hasítékokat tartalmaz, melyek minden füstölődoboz típushoz passzolnak.A termék súlya: 0,9 kgSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King grillező falap csomagja két darab 100 %-ban természetes alapanyagból, kanadai vörös cédrusból készült deszkát tartalmaz, melyek egyszerre, és külön-külön is használhatóak sütésre. A falapok hosszanti mérete tökéletesen passzol a Broil King grillekbe, akár rácsra is tehetőek vagy rács helyett is alkalmazhatóak. A cédrus lapok kiváló sütőfelületet jelentenek, melyek lágyabb húsok, halak és rákok sütésekor különösen hasznosak, hiszen az ételek a lapokkal együtt könnyen mozgathatóak. A cédrus emellett különleges BBQ ízt is kölcsönöz a rajta sült alapanyagoknak, ami tovább gazdagítja a falapon sült ételek ízélményét. A cédrus deszkával a nagyobb húsoknál is jól boldogulsz, de kisebb rákok esetében is beválik.Méretei:Magasság: 0,8 cmHosszúság: 38 cmSzélesség: 19 cmSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King serpenyője a hagyományos paella edények formáját adja vissza, így paella serpenyőnek is nevezhetjük. A fedő nélküli, lapos és kerek edény két oldalán megtaláljuk a paella serpenyőkre jellemző két fület. Ezek a – szintén rozsdamentes acélból készült – fogantyúk lehetővé teszik a 35 cm-es átmérőjű edény könnyű mozgatását a grillre és a grillen belül. A meglehetősen csekély edénymagassággal bíró serpenyő paella főzésen kívül számtalan más étel elkészítésére is alkalmas. Zöldségköret vagy kisebb húsok olajban történő sütését is lehetővé teszi. A serpenyő méreténél fogva tökéletesen illeszkedik a Broil King Kegbe is. MéreteiHossza: 35,6 cmMagassága: 5 cmSzélessége: 45 cmSúlya: 4,8 kgSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King grillcsalád kiváló minőségű vágódeszkája ideális egyben sült húsok szeletelésére. Méreteiből adódóan könnyen, tökéletesen elférnek rajta a nagyobb húsok, míg a perem előtt futó mélyedés a húslé elvezetéséről gondoskodik. Ennek köszönhetően nem a vágófelületen gyűlik össze a lé, ezért semmi akadály a tiszta és precíz munkának. A deszka 100 % cédrusfából készült, súlya stabil fekvést tesz lehetővé, és a tisztítása is egyszerű: csak be kell tenni a mosogatógépbe. A deszka könnyű mozgatása a keskenyebb oldalakon található bemélyedés segítségével lehetséges, így a vágódeszka felületéhez hozzá sem kell érni.Méretei:Vastagság: 4 cmHosszúság: 49,5 cmSzélesség: 28,5 cmSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A nagyobb, egybesült húsok hosszadalmas sütésénél jön jól a pácfecskendő, ami segít szaftosan tartani és ízesíteni a hús belső rétegeit is. A két eltérő vastagságú tűvel érkező fecskendő vastagabb és vékonyabb szeletek készítésénél is használható. A vastagabb fejjel a keményebb húsok is könnyedén átszúrhatóak, míg a vékonyabb fejjel elsősorban a szárnyasok húsa kezelhető. Az akár egy kézzel is egyszerűen használható fém fecskendőn egy üveges ablak rész található, amelyen keresztül nyomon követhető a páclé fogyása. A mértékkiosztással is rendelkező ablak segítségével a megfelelő mennyiségű páclé adagolása gyerekjáték. A fecskendő szétszedhető, ezáltal tisztítása sem ütközik nehézségbe.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A forró tepsik, rácsok megfogására kifejlesztett szett: egy szilikon kesztyűt és egy edényfogót tartalmazó csomag mindkét tagja garantáltan hőálló 260 °C-ig. A bordázott, csúszásgátló felülettel, fekete színben elérhető kettős mosógépben mosható. A kesztyű egy méretben kapható, de nagysága miatt kis és nagy kezűek számára egyaránt optimális a használata. A kesztyű kialakítása némileg eltér a hagyományos megoldásoktól, három ujjas felépítése lehetővé teszi, hogy a kéz szabadabban mozogjon, és könnyebb legyen vele a nehezebben kezelhető tárgyak fogása is. Méretei:Vastagság: 2 cmHosszúság: 34 cmSzélesség: 23 cmSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King 1 mm vastag, rozsdamentes acélból készült csirkesütő tálja hasznos kiegészítője minden grillnek. A tál négyzet alakú, melynek két szemközti oldalán mozgatás könnyítő fogantyú van, a közepén kürtő emelkedik. Erre a kürtőre lehet ráültetni és fixen rögzíteni az egész csirkét. Az állított pozíciónak köszönhetően a csirke egyenletesen sülhet, és a bőr is egyformán pirul, nincs szükség az állat forgatására. Csirkén kívül persze bármilyen más kistestű szárnyashoz használható a tál, aminek magasított falai azt is lehetővé teszik, hogy a csirke alatt a köret is helyet kapjon. A csirkesütő tállal egyszerre, és ami még fontosabb egy helyen készülhet el a vacsora minden eleme, időt és energiát spórolva ezzel. A tálból kiemelkedő kürtő belül üreges, teteje nyitott, ezért a csirke belső részeinek ízesítésére használt folyadék (sör, fűszeres páclé) ide önthető, ettől még zamatosabbá válik majd a hús. MéreteiHossza: 24 cmMagassága: 11,4 cmSzélessége: 24 cmSúlya: 1,36 kgSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King professzionális sütőlapja a Sovereign 90-es sorozathoz készült, hogy ezzel a bármikor betehető kiegészítővel még személyre szabhatóbb legyen a család grillje. Az öntöttvasból gyártott zárt felépítésű lap szerkezete nem hagyja lecsöpögni a húsból kisülő zsírt vagy a zöldségekből távozó nedvességet, ugyanakkor a sütőlap belső rácsozatának hála a grilljelekről sem kell lemondani, így két felület funkciója egyesül ebben az öntöttvas sütőlapban. A sütőfelületen egyaránt süthető hús, apróra vágott zöldség vagy bacon, nem kell attól félni, hogy a rácsok között leesik az étel, még a széleken is egy magasított perem fut végig, hogy megakadályozza a sülő alapanyagok lezuhanását. MéreteiHossza: 43 cmMagassága: 1,5 cmSzélessége: 21 cmSúlya: 5 kgSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King professzionális bordasütője 1 cm vastag rozsdamentes acélból készült, így gyakorlatilag elnyűhetetlen. Még az unokák is büszkén használják majd ezt a sokoldalú kis eszközt, mely öt rekesszel rendelkezik. Ebben egyszerre öt bordarészt készíthetsz, melyek egymástól jól elkülönülten sülnek majd ropogósra. Igény szerint még tálaláshoz is használhatod a sütést segítő rácsot (kihűlés után), mert a húsok ízlésesen helyezkednek el benne és könnyen hozzáférhetőek. De a bordasütőt nagyobb, egyben sült húsokhoz is használhatod. A rács felépítése lehetővé teszi, hogy az enyhén íves felületű rekeszek tetejét vedd igénybe a nagy húsok támogatására. A hús szinte felfekszik a felületre, ezért a leesésétől sem kell tartanod, sőt még fogóval sem kell bajlódnod, mert a sütőrács két oldalán jól megmarkolható fülek segítik a hús grillre helyezését és mozgatását. MéreteiHossza: 38,6 cmMagassága: 10.2 cmSzélessége: 22,8 cmSúlya: 1,8 kgSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King négy darabos hőmérő szettjében helyet kapó mérők a grillen sülő húsok belső hőjének leolvasására szolgálnak. A négy darab közül kettő a marhahúsokhoz, kettő pedig a csirke, illetve szárnyas húsokhoz lett beállítva, hogy minél tökéletesebb mérést végezhessenek. Az eszközök az egyszerűbb használhatóság kedvéért nem száraz számadatokat közölnek, hanem azt mutatják, hogy milyen sütési állapot eléréséhez alkalmas az adott hőfok, ami a húson belül tapasztalható. Ha tehát nem tudod, hogy egy jól átsült marha elkészítéséhez mekkora belső hőre kell törekedned, akkor ez a mérőszett neked való. Alkalmazásával nem is kell különféle adatokkal bajlódnod, elég csak ránézned a kijelzőre, hogy megtudd: hűtésre vagy fűtésre van szüksége a húsnak. A hőmérők mechanikusan működnek, így külső energiaforrásra nincs szükségük, lemerüléstől nem kell tartanod. Használata is egyszerű, a mérő fém rúdját a húsba szúrva kapod meg a mérési adatokat, és még a műszer felmelegedésétől sem kell tartanod, mert a fogófelület (a mérő fejrésze) szilikon bevonata megakadályozza a túlzott felmelegedést.Méretei:Vastagság: 6,4 cmHosszúság: 12,2 cmSzélesség: 7,1 cmSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A grillrács azon grilleszközök közé tartozik, amelyek jelenléte a legtöbb esetben nem opcionális. A grillrácsok családja azonban nagyon szerteágazó, ezért nem árt a grillezési szokásaid figyelembevételével kiválasztani a számodra leginkább megfelelő darabokat. Lehet az sűrű rácsozatú, tapadásmentes vagy éppen valamilyen speciális célra (pl.: halakhoz) kifejlesztett sütőrács. Fontos, hogy a már meglévő grilledhez illőt vegyél. Ha sok zöldséget grilleztek, akkor érdemes olyan tálcához hasonló betétet venni, amiből nem hullik ki a falatnyi zöldség. Ha a túlzottan bőséges választék nehezítené a vásárlást, kérd szakember segítségét: biztos tud olyat ajánlani, ami személyes használatra a leginkább megfelelő.
A grillezéshez szükséges eszközök között egyaránt találhatsz olyat, aminek használata elengedhetetlen, és olyat, ami nem feltétlenül szükséges, de nagyban megkönnyíti a munkádat. Ez utóbbi csoportba tartozik a húshőmérő vagy egyéb általános használatú digitális ételhőmérők. Enélkül is születtek már a történelemben ínycsiklandó ételek, de a nagyobb hússzeletek sütésekor nagyon jól jönnek ezek a kis berendezések, nehogy idejekorán félig kész ételek kerüljenek le a grillrácsról.A legpraktikusabb a digitális változat, ami gyorsan, pár másodperc alatt megmutatja a hús belső hőmérsékletét, és így a hús felvágása nélkül is kiderülhet, valóban átsült-e a kiszemelt áldozat. Nagyobb húsoknál, egészben sült szárnyasoknál vagy vastagabb marhaszeleteknél is célszerű bevetni a hőmérőt, kizárva ezzel a tévedés lehetőségét. 
A Broil King prémium kategóriás sütőkő szettje élvezetes perceket tartogat minden pizza rajongónak. A kemencében sült pizzák ínycsiklandó roppanósságát előcsalogató kőlap mellé egy hatalmas pizza lapát is jár, hogy a lágy tésztát egy mozdulattal áttehessük a felmelegített kőre. A lecsavarozható nyéllel (és így könnyebb tisztántarthatósággal) rendelkező lapát persze nemcsak tészták mozgatására alkalmas, minden olyan alapanyagnál nagy hasznát vehetjük, amelyek törékenyek vagy esetleg sütés után omlóssá válnak. A sütőkő használatát a lapát mellett egy fém keret is segíti, amibe pont passzol a kőlap, de a keret magassága egy kis peremet hoz létre a kő körül. Ez a magasított rész segít abban, hogy a sütnivalók forgatásnál ne ugorjanak le a lapról, de jól jön az étel levételénél is. Ebbe a keretbe ütköztethetjük a pizzát, a kisebb falatokat, így még csipesz nélkül is egyszerűen leemelhetjük a grillről az elkészült ételt. Bár a szett tartozékai kétség kívül megkönnyítik a kőlap alkalmazását, a lényeg mégis magában a lapban rejlik. A vékony, 34,6 cm átmérőjű lapnak mindkét oldala egyaránt használható, de egymástól eltérő feladatokra érdemes őket befogni. A sima felületű oldal pizzához, zöldségekhez kiváló, míg a teljes felületében rovátkolt oldal inkább húsok és szaftosabb hozzávalók elkészítésére szolgál. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King professzionális grill ponyvája gondoskodik a kerti grillek teljes körű védelméről, hogy a vásárlás után még hosszú ideig élvezhessük tökéletes pompájukban a sütőeszközöket. A nagyméretű vízhatlan anyagból, megerősített varrással készült ponyva a kisebb és a több oldalégős, tálcás grillek takarásának feladatát is maximálisan ellátja. A takaró ugyanis nemcsak a felső, érzékeny részeket védi, hanem a lábakat is, egészen a földig. Ennek köszönhetően sem a víz, sem a hajnali pára, sem a napfény nem tud beférkőzni a ponyva alá és a hevesebb szelek által összehordott szemét is messzire kerüli a grill sütőfelületét. A fekete színben létező lepel felrakása egyszerű, használatát egy külső fogantyú is segíti, amelynél fogva könnyen megragadhatjuk, és a helyére húzhatjuk a ponyvát. A Broil King ponyváját nemcsak a téli elrakás során érdemes elővenni, de év közben, egy-egy sütés követően használva is megnövelhetjük a grillek élettartamát, és a takarítási feladatok is lecsökkennek. Arra azonban mindig ügyelni kell, hogy csak teljesen kihűlt grillre kerüljön a takaró ponyva, ezzel elkerülhetjük a kellemetlen meglepetéseket és a tűzveszélyes helyzeteket. SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
Akár te vagy a szakács, akár neked jutott az ételek szervírozásának nemes feladata, grillezéskor rendre előfordul, hogy tűzforró edényeket, eszközöket kell kézbe venned. Ezért a grillezéshez fontos a megfelelő sütőkesztyű megléte. Ma már számtalan változatból válogathatsz nemcsak vastagság és hőállóság terén, de különböző díszítésű kesztyűkkel az esemény hangulatát is fokozhatod. Lehet például hagyományos kesztyűd vagy szilikon edényfogód, de érdemes olyan darabot választanod, amit kényelmesen viselhetsz, szabadon mozoghatnak benne az ujjaid, és ami nem túl nagy, nehogy belelógjon a tűzbe vagy a készülő ételbe az anyaga. Épp ezért az egybeszabott fogókesztyű ebben az esetben nem túl praktikus, inkább két részes szettet vegyél, hogy a védelem mellett a kényelem se szenvedjen csorbát.
A grillezés remek ételeket és kiváló időtöltést jelent mindazok számára, akik nem sajnálják belefektetni a kellő mennyiségű időt és energiát. De azon túl, hogy a grillezés remek közösségi élménnyel gazdagítja a vállalkozó szellemű sütögetőket, nem szabad figyelmen kívül hagyni a tevékenységben rejlő veszélyeket sem, főleg ha faszenes, tehát nyílt lánggal dolgozó grillel végezzük a sütést. A felnőttek és a gyerekek megóvása érdekében ilyenkor érdemes beszerezni egy tűzoltó készüléket. Ezt mindig a grillhez közel, de ne közvetlen a tűz mellett tárold és készülj fel arra az eshetőségre, ha használnod kell.A grillezéshez elég egy kisméretű tűzoltó készülék beszerzése, nem kell hatalmas darabokkal bajlódni, azokat tárolni is nehezebb. Használat előtt (legjobb már megvételkor) tanulmányozd át a leírást, hogy ha a szükség úgy hozza, rögtön be tudd vetni a tudásodat. A grillezéshez legjobb az ABC jelű tűzoltó berendezést használni (ez többféle eredetű tűzzel képes elbánni), de az A jelű is jó lehet. Ezek hiányában se feledkezz meg azonban a védelemről. Egy vödör homok vagy víz szintén jó szolgálatot tehet. Így használd a tűzoltó készüléket:Kellő távolságban maradva a tűztől, tartsd egyenesen a nyomókarral felfelé a készüléket.Húzd ki a biztosítószeget.Irányítsd a csövet a tűzre, de ne a lángokba, hanem a lángok forrására.Húzd meg a kart és szakaszosan működtesd a készüléket.Folytasd addig a műveletet, amíg teljesen el nem alszik a tűz.A lehető leghamarabb pótold vagy töltsd fel a készüléket.
A fémköpenybe bújtatott műanyag permetező a grillre kerülő húsok, zöldségek egységes olajozására használható elsősorban. Sütés előtt, de közben is alkalmazható, hogy megvédje az alapanyagokat a kiszáradástól, letapadástól. A permetező természetesen nem csak olaj tárolására, adagolására alkalmas, szűrt páclét is lehet beletenni, így a hús locsolása is megoldható a spray segítségével.A pumpás permetező nem tartalmaz a környezetre káros gázokat, feltöltése és tisztítása is egyszerű. Szinte bármilyen híg állagú folyadékkal együtt használható a szórófej, és a sütésre kész alapanyagok mellett az edények, sütőfelület vagy a rács olajozásához is hasznos. Sokáig azonban nem érdemes benne tartani az olajat, vagy legalább a szórófejet mosd el minden használat után alaposan, mert különben előfordulhat, hogy megavasodik az olaj.Méretei:Vastagság: 5,6 cmHosszúság: 23,1 cmSzélesség: 6,1 cmSZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A megfelelő minőségű faforgács használata az egyik legfontosabb dolog a grillezésnél, füstölésnél, ugyanis nagyban hozzájárul az étel sajátos ízvilágához. A Mesquite Wood Chips által gyártott füstölő fa segítségével a sütésre előkészített ételek egy különleges édeskés, füstös aromát kapnak, húsok, sajtok, vagy zöldségek esetében is.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King Pizzasütő Szett segítségével egyszerűen lehet elkészíteni a grillen a kedvenc vékony, vagy vastagtésztás pizzáinkat. A szett tartalmaz egy kőlapot, fa pizza lapátot és beépített hőmérőt is. Pár használat és gyakorlás után otthon is ugyanolyan finom pizzát tudunk majd a grillről leszedni, mintha profi szakács segítségével kemencéből emeltük volna ki.<< Hogyan süss pizzát grillsütőben? >>SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King grill lapát a szabadtéri sütögetés legnagyobb segítsége lehet kezdők és profi grillezők számára egyaránt. A 1,8 mm vastag rozsdamentes anyagból készült lapát méreténél fogva nemcsak a kisebb húsok, halak vagy tenger gyümölcsei, de a nagyobb húsok, steakek esetében is kiválóan alkalmas mozgatásra és forgatásra is.
A Broil King grillcsalád magas falú fémtepsije 1.2 mm vastagságú, kiváló minőségű rozsdamentes lapokból készül, melynek – a wokhoz hasonló – kidolgozása tökéletesen alkalmassá teszi zöldségköretek vagy egytálételek készítésére.
A Broil King sütőtálca feladata, hogy a kisebb méretű grillalapanyagokat – zöldségek, tenger gyümölcsei – se kelljen kihagyni a repertoárból. Ha eddig ezekről kénytelen voltál lemondani ezekről, akkor ez a tálca lesz a megmentőd. A nagy felülete miatt nem kell visszafognod magad, ami az adagokat illeti, a megemelt széle pedig megakadályozza, hogy a grillezni kívánt étel ne próbáljon megszökni.A szabályos, emelt lyukak egyrészt a tálca külleméhez adnak egy kis plusz szabályosságot, másrészt megakadályozzák, hogy a hús leragadjon. Túlméretezett fogói miatt biztonságosan szállítható a grilltől az asztalig. A rozsdamentes acélból készült 1,2 miliméteres tálca mosogatógépben is tisztítható.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
Ez az ecset azért született, hogy a grillezni kívánt húst ellenállhatatlan szósszal tudd ízesíteni. A fogója rozsdamentes acélból, a feje pedig szilikonból készült, ami képes ellenállni akár 260 0C-nak is.Az ecset szálai vaskosak és U-alakúak, hogy a szószt gazdagon tudd a húsra kenni.  Az ecset része egy horog, amivel a grillre tudod akasztani, így garantáltan nem keveredik el.SZERETNÉM MEGNÉZNI A TERMÉK ÁRÁT >>>>>
A Broil King négy darabos grillszettje nemcsak elegáns megjelenésének, hanem kiváló és tartósságot ígérő anyaghasználatának köszönhetően is esélyesen pályázik minden grillezni szerető figyelmére.
A Broil King® grill tisztítókeféje speciálisan kiképzett, hajlított fejének köszönhetően gyorsan és könnyedén képes eltávolítani a grillre ragadt szennyeződéseket.
A Broil King® professzionális grilleszköz-családjának egyik - sütésnél szinte nélkülözhetetlen - tagja ez a rozsdamentes húsfogó. A fogók és spatulák előnyeit egyesítő 46 centiméteres óriás csipesz minden ételtípusnál bravúrosan használható. A húsfogó két fogófejének eltérő kidolgozása más-más munkafolyamatokat tesz könnyebbé.
Van néhány grillfogó, ami jelentősen megkönnyítheti a grillezést azzal, hogy egyszerűbbé teszi a sülő ételek forgatását és jobb fogást biztosít a különféle formával és felszínnel rendelkező ételeknél.A jó grillfogó ismérve, hogy elég hosszú, így a kezed nagy távolságra kerülhet a tűztől, és elkerülheted a forró helyzeteket.Emellett fontos még, hogy könnyű legyen összenyomni, és gyorsan visszaugorjon eredeti állapotába, ezzel is segítve a munkádat.Ez főleg a sok kis falat forgatása során jelent nagy könnyebbséget.A fogó fejének felülete ne legyen teljesen sima, hogy könnyebben megtartsa majd az ételt, de ne is legyen túl éles a cakkozás, nehogy megsértse a sülő étel felszínét.Hogy fém vagy fa fogót választasz, az már inkább egyéni preferencia, mint praktikusság kérdése.A fa fogók könnyebbek, így használatuk kevésbé fárasztó, de hamar magukba szívják a sülő ételekből származó nedvességet, ezért gyakrabban kell őket cserélni.A fém fogó ezzel szemben nehezebb, de időtállóbb.